Amikor az ember összekerül egy férfivel, főleg, ha úgy mint én, előtte nagyon sokáig egyedül éli világát és tényleg azt csinál szabadon amit csak akar, nehezebben alkalmazkodik bármilyen férfi élethez. Természetesen ez nálunk is sokáig rejtve maradt, hiszen a mézes időszakban, az első hetekben még semmilyen nézeteltérés vagy bármilyen probléma nem ütötte fel a fejét. Amint azonban összeköltöztünk természetesen előjöttek azok a dolgok, amik általában elő szoktak a pároknál. Persze egyik sem olyan volt, amit nem tudtunk volna gyorsan vagy könnyen feloldani egy kis beszélgetés által, közös erővel, kompromisszumokkal, de azért akadtak olyan dolgok, amik még mindig nehezítették az életünket.
Neki a legnagyobb problémája az volt, hogy a kozmetika szanaszét van a fürdőben, mondta mindig, vagyis hogy az ecseteim, az alapozóm, a sminklemosóm és egyéb dolgaim, a vattakorongok nem igazán vannak rendszerbe téve, és káosz a fürdőszoba. Ezzel mondjuk egy bizonyos szinten egyet kellett hogy értsek, de fogalmam nem volt, hogy hogyan tudnék változtatni rajta, hiszen ha mindent elpakolok, akkor minden reggel és este mindent elő is kell szedjek.
Nem is régen azonban megtaláltam a megfelelő megoldást, hiszen az extrembazar oldalán találtam egy tökéletes sminkrendszerezőt, amit meg is rendeltem és meg is érkezett, úgyhogy most már ebből a szempontból teljes nyugalom van, a férjem is nyugodt, hiszen én is tökéletesen tudom használni a smink termékeimet, és ő sem lát káoszt, mert ez a rendszerező lehetővé teszi, hogy mindennek tökéletes helye legyen. Legalább ez feloldódott. Remélem egy jó darabig nem lesz több ilyen problémánk. Remélem, most már teljesen jól összecsiszolódunk és nem lesz olyan probléma ami a közös életünkben felüti a fejét.